magyar gagyi

Az M3as autópályán sötétedés után megállítottak a rendőrök, mert a hátsó lámpáim közül egy nem világított. Most biztos azt hiszi az olvasó, hogy a rendőrökről fognak egy szaftos történetet olvasni, hogy milyen igazságtalanul és galád módon bántak el velem.

Nos erről szó sincs. Kedvesek voltak, készségesek voltak, barátságosak voltak. Megállítottak, mert nem akarták, hogy valaki motorbiciklinek nézzen az éjszakai sötétségben. Még azért sem bűntettek meg, mert nem volt nálam izzókészlet, még azon se háborodtak fel, hogy bár  a műszaki vizsgát letettem, de tördedelmesen bevallottam hogyha lenne se tudnám kicserélni. És ami a legmeglepőbb, hogy rugalmasan kezelték mindenféle retorzió nélkül azt a helyzetet, hogy a jogosítványom se volt nálam. Pár perc érdeklődés rádión és kiderült hogy makulátlan vagyok (legalábbis a jogosítvány tekintetében).

Jaj! egy pillanatra megfeledkeztem róla, hogy ez a magyar gagyi.blog.hu és nem a kormánypárt propaganda oldala és majdnem abba a hibába estem, hogy dícsérni kezdtem a körülöttem zajló eseményeket. Szó sincs róla!

Rendőr barátaink azt javasolták, hogy a következő benzinkútnál cseréltessem ki a kiégett izzót, jó utat kívánt és tovább haladtunk mindketten. Tévedett!!!

Shell: "sajnos nem tudjuk kicserélni az izzót"

pár km-rel odébb:

OMV: "nincs rover-be izzónk, és ember sincs aki kicseréli, egyedül vagyok"

pár km-rel odébb:

Agip: "milyen autó ez? Ja, rover ahhoz nem értek"

pár km-rel odébb:

Mol: itt meg se kérdeztük, mert egy törékeny hölgy volt egyedül a shopban és magányosan nézegette a szikkadt péksüteményeket az éjszaka csendjében. Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni ostobácska kérdésemmel.

Végül Budapest területén MÁSNAP sikerült egy olyan benzinkutat találni, ahol értettek a roverhez, ki is tudta venni a kiégett izzót, de mivel pont ilyenje nem volt, legalább mintával a kezembe tudtam továbbmenni a hatodik helyre, ahol végül sikerült láthatóvá tenni az autóm hátulját is az éjszaka sötétjében.

Szegény naiv rendőr...

Aljas, sunyi rendőr!!!: De nem ő, hanem egy másik. Nem sikerült nekem se az amit úgy szerettem volna, hogy dicsérem amit a többség utál és szídom amit a többség szeret. Be kell állnom a sorba és csatlakoznom kell a rendőr utálókhoz. De csak egy picit csatlakozom, hogy leírhassam a következő esetet is.

Márton nap, libabuli a Skanzenban: rengeteg ember. Mindenki kíváncsi a tollfosztókra, a népi hajcihőre, az új borra és a Jászárokszállási fogadóba mindenki két pofára akarja zabálni a libacombot pároltkáposztával... szóval a Skanzen fizetős parkolója dugig megtelt. A Skanzen arról is gondoskodott, hogy ezt a folklórimádó tömeget megfelelően irányítsa a helyi rendőrök segítségével. Így tessékeltek mindenkit tovább a tömött parkolóból egyéb helyekre a Skanzen környékén.

"ott tessenek parkolni, ahol tábla nem tiltja" - mondta a jószándékú rendőr és mosolyogva intett a kezével. Mosolya mögött mi még nem sejtettük azt a kéjes gondolatot, ami forgolódott a fejében e mondatok ismételgetése közben.

Ahol tábla nem tiltja? kérdeztem a barátomat, dehát mindenütt tábla tiltja azért van fizetős parkoló a Skanzennél, hogy mindenki oda menjen. Tehát lehetetlen más helyen parkolni. Tudta is ezt a rendőr. Mindenki megállt a parkolni tilos területeken tekintettel arra, hogy más lehetősége nem volt. Mivel a legközelebbi faluban volt csak tiltótábla mentes övezet ezért valószínűsítem azt gondolták a látogatók, hogy a libanapra való tekintettel a rendőrnek sem volt az az elképzelése, hogy a másik faluból sétáljunk vissza a Skanzenba.

A népi sokadalom már mind bent mulatta az időt. Erre várt rendőr barátunk és szépen sorba felírta az amúgy forgalmat nem akadályozó turisták autóját. Sokba került a Márton-nap.

Nem maradtunk a Skanzenban libalakomára ugyanis nemcsak a gyertyaöntő észak-magyarországi kunyhójába nem fértünk be, de a Jászárokszállási Fogadó is legalább annyira volt dugig, mint érkezésünkkor a parkolók. Ez a sült libamennyiség a sültlibaminőség rovására is mehet gondoltuk. Ez persze csak feltételezés. Mi inkább saját sütésű libacombot fontolgattunk vacsorára, mert így egyszerűbb és kényelmesebb... sajnos tévedtünk, akárcsak az M3ason a rendőrök.

Szentendrei Cora: "libacomb? nincs"

pár kmrel odébb

Auchan: "csak egész liba van"

pár kmrel odébb

Rózsadombi CBA: "Márton-nap van, elfogyott"

pár száz méterrel odébb

Rózsakert: bezárt!

pár kmrel odébb

Moszkva tér Match: "nem tartunk"

pár kmrel odébb

Mammut: NYERT!!!!!!

Van libacomb, pont annyiba kerül, mint a második helyen az egész liba de megvettük. Másfél órát főztük, másfél órát sütöttük és 21:30kor feltálatluk a Márton-napi ebédet.

Minap a Móricz Zsigmond körtéren sétálgatva eszembe jutott, hogy olyan régen fejlesztettem már ezt az oldalt. Tűnődtem is barátommal miért lehet ez? Elment a kedvünk? vagy ellep minket a munka? - egyik sem. Időnk is van és a kedvünk se szegtük, egészen egyszerűen megszűntek a magyar gagyiságok. Minden a helyére állt. Minden olajozottan működik, kedvesek az eladók, minőségi az áru és a nap is valahogy szebben süt - még így októberben is - mint korábban bármikor. Svájccá változtunk: egy gazdag, felemelkedő, bölcs nemzet lettünk itt Közép- Európában. Szeretetben élünk, toleráljuk egymást. rózsaszín és lila felhőkön lépkedünk.

Miért lehet ez? Mi az oka? - tűnődtünk és alig hagytuk el az Móricz-ot rájöttünk mindennek az okára. Nem politizálunk, de kimondjuk név nélkül, győzött a "JOBB". Nem a jobbik, a JOBB. Az országban és a városokban kivirágoztak az erkélyek, gyepszőnyeg fut a betonon, kamilla és levendulaillat lengi körbe az utcák korábbi szmog bűzét. Igazuk volt változás történt és ezt mi magyargagyi blogosok sínylettük meg igazán. Elfogyott a témánk. A palacsintába dupla adag tojást és tejet tesznek, a lángos kétszer vastagabb, a Gellért Szállóban már elfogadják a bankkártyát, a házak ablakain lobognak a különböző lobogók, élő cigányzene van a csárdákban, boldogan csápolnak a kopaszok a temperamentumos klezmerzenére szóval minden rendbejött.

Ezért van tehát az, hogy az a temérdek olvasó (a mért statsztikai adataink szerint átlagosan napi 3 számmal írva három) tömegével küldözgeti a követelő leveleket, hogy miért nincs frissítve újabb és újabb sztroikkal a blog. Sajnos lefagyott a levelező programunk, mert nem tudta kezelni az email áradatot Megnyugtatunk mindnekit, hogy 4 év múlva (2014) ha ismét az a hitvány politikai rendszer győzedelmeskedik aki gagyiságba taszajtotta Pannóniaföldet akkor megint eljön a mi időnk. Pörögni fog a magyargagyi.blog.hu

Ma például a rádióban azt hallottam, hogy javult a közbiztonság Budapest területén - erről beszélek. 1 hét telt el az önkormányzati választások óta és máris ilyen pozitív irányba változott minden. Amikor a piros lámpánál lefékeztem, egy hajléktalan lépett oda autóm ablakához és egy ezrest nyomott a markomba és jó utat kívánt.

Ilyen és ehhez hasonló okok miatt történhetett az elmúlt egy hét némasága. ÁM, ha valaki a fennt leírtakban kételkedik, az kattintson bátran ide, mert ha mégis adapszurdum gagyiságba ütköznék, azonnal leírom. "AZ BIZTOS, SZENTE CSABA TE! EL LESZ INTÉZVE!"

Aki látta a Moszkva tér című filmet vagy megélte a hamburger bejövetelét az országba, azok emlékeznek az utcai bódékra, ahol zsíros kötényben, olajtól fénylő arccal sütötték a hamurgerhúst. Rengeteg csalamádét pakoltak a buciba, megöntözték bőségesen ketchup-pel és mustárral. Akinek birtokában volt ez a szendvics amit naivan, vagy egyszerűen nyugatmajmolásból pökhendien csak hamburgernek hívtunk, annak arra kellett vigyázni, hogy a körúton sétálva ne csöpögjön rá a csalamádés, ketchup-ös, mustáros, zsíros lé a ruhájára. Ennek lassan már 20 éve.

Az eltűnt bódékat a Mc'Donalds-ok, a már az országból is kivonult vendíz (nem tom hogy írják) ésatöbbi váltotta föl. De nem! Mint ahogy a városban sétálva fel-fel tűnik néhány Röltex neonreklám, néhány "úri szabó cégér" felirat sőt nyomokban még a figyelmes, városban sétálgató centrum-os és skála-s reklámokat is talál a ház falán. Akár hiszik, akár nem egy-egy régmúltat idéző hamburgeres bódé is előbukkan a város sűrűjében (pl.: régen működő piacokon).

A Május 1 mozi szomszédságában (legyen ez egy rejtvény, aki megfejti tudja hogy hol és miről beszélek) szintén van egy bodega. A régmúlt időket idéző utánfutó szerű képződmény, ahol a finomságok készülnek. Itt azonban nem hamburger, hanem gofri, palacsinta, melegszendvics és a jó Isten tudja mennyi és milyenféle üdítő kapható. ÜDÍTŐ... pedig egy igazi retro helyre jaffa és málnaszörp, esetleg limonádé dukálna, de maradjunk a gofrinál: emlékszem amikor megérkezett az országba ez a szó: gofri. Mennyi titkot rejtett. Nem palacsinta, nem rétes hanem valami különleges édesség a messzi idegenből. Szegény nagymamám fel sem tudta dolgozni ezeknek a különleges ínyencségeknek az érkezését kis hazánkba. Aki hajdanán csak virslit és hurkát-kolbászt rendelhetett a talponállóban, az értetlenül állt a Gyros felirat előtt és szegény nagyikám minduntalan csak gyorsnak olvasta mintha egy gyorsétterem - pardon akkor még nem így hívták - egy önkiszolgáló étterem új feliratát olvasná. De vissza a gofrihoz, leánykori néven waffel-hez.

Szóval úgy esett a rémeset, hogy 2010 egyik őszi délutánján a barátommal ebből a régről ott maradt bódéból gofrit kértünk. Választék az volt bőven. Barátom ki is választotta a felhozatalból, hogy kanadai juharszirupos finomságot szeretne (mivel sokat hallott a juharszirupról, de lehetősége mindeddig nem volt megkóstolni), mire a válasz: "az nincs" - első pofon. Biztos ami biztos, kértünk egy pohár forralt bort szintén a választékból, mire a válasz: "az sincs" - második pofon (ismerik a régi Hofi viccet a hentesnél: kérek 10 dkg téliszalámit - nincs. Kérek öt pár virslit - nincs. kérek 20 dkg parizert - nincs. hátulról a hang: Józsi ki ez aki ennyire válogat?). Na jó megkérdeztem milyen a csokis- kekszes (cookies) gofri, mert ezt a kiírást nagyon különlegesnek találtam. Meglepő volt, de lány is hasonlóan volt megplepve a bódéban, mert nem tudta megmondani az milyen "hál Isten még senki se kérdezte meg" felelte... harmadik pofon. Abba maradtunk, hogy eszünk mindketten egy-egy gofrit. Míg készült volt rá időnk (nem is kevés), nézegettük az árlistát hogy mennyit is fogunk fizetni ezért a két retro csemegéért. Megállapítottuk, hogy a két desszert összege 1150 ft lesz. Na! Ez bizonyára minőség lesz - gondoltuk és jóslatunk bevált: összehajthatós, hatalmas gofrit készített a lány az utánfutóban. Ez nemcsak olyan amolyan szimpla lapocska, hanem dupla, középen a kért kenőcs (barátomnak karamell, nekem nutella). Ez aztán az adag - szólok oda az eladóleánynak. Mire ő: "na hallod, ennyi pénzért..." jött a válasz. Nutellás üveget markolt a kezébe és tényleg nem sajnálva az árhoz méltó mennyiséget mért a gofrira. Két leveseskenál nutellát kent szét a lapulevél méretű lapocskán (az üvegbe alig maradt). A látványtól kiduzadtak a szemeim mint Baló Györgynek. Barátom aggódva tette hozzá: "na ettől még a segglukad is össze fog ragadni" bocs a szóért a moderátornak, de tényleg ezt mondta. - negyedik pofon, ami csak később vált azzá, de az lett. Ekközben még azt is észrevettük, hogy ekkora vásárlás esetén ajándék teát is kapunk. Az utánfutós lány erről sem tudott, de miután kértük már emlékezett is az aznapi akcióra - ötödik pofon. Megkaptuk közel 20 perc várakozás után a frissen elkészült és félig megsült, de töltelékkel igen gazdagon ellátott édességünket. Súlyra se volt akármi! Nyomott vagy 1-2 kilót darabja. Oldalából, tetjéből, aljából csorgott is a manna mint hajdanán a csalamádés hamburgernek. Ha valamit lehetetlen elfogyasztani, akkor ezt a gofrit biztos. A felét sikerült begyűrni, de szépen lassan feladtuk a küzdelmet. Az esztétikai élmény csődközelivé vált, egy idő után az íz elviselhetetlen lett ígyhát szomorúan, de beláttuk hogy a 21. századi gofri kifog rajtunk.

Pusztán emberi jóságból, vagy mert nem halt ki még mindenkiből az adni akarás úgy döntöttünk, hogy a megmaradt fél-fél csemegét odaadjuk a hajléktalanoknak. Reméljük, hogy nem okoztunk bennük kárt és rájuk jobb hatással volt az ennivaló.

Változnak az idők. Gyermekkoromban a Balatonon úgy kerestek sok pénzt a gebines palacsintasütők, hogy kispórolták a tojást és a tejet a selyempapír vastagságú palacsintából, hogy minél több nyereség legyen rajta. Ma ez másképp van mint a fenti történet is mutatja. Mindent bele, hátha visszajön a vendég, mindent bele, nade ennyire?? hogy ehetetlen legyen? Miért nincs mérték, miért nincs érték csak ár és miért nem süt az, akinek van sütnivalója?

És most egy kis pikantéria. Amikor az ember már azt hinné, hogy a világ megbolondult körülötte, akkor megbizonyosodik róla, hogy igen. Nézzetek meg egy borzalmasan izgalmas e-mail váltást, melyet egy, az autóm eladási hirdetésére jelentkező kedves hölggyel sikerült prezentálni. Az érdeklődő nevét csak sejtjük, ugyanis az email címe árulkodó volt (adorjansandorne@...). Kronológiai sorrenben a következők történtek (természetesen név nélkül, nehogy valaki bírálja a hölgy verbális kommunikácós eszközeinek finom használatát és nőies modorát):

2010.09.23. 11:14

kérem írja meg hogy enged e az autó árából?amugy komoj vevő lennék!

2010.09.24. 01:07

Kedves érdeklődő!

Nem kommentálnám az üzenetét megyszólítás és aláírás nélkül

Pille Tamás

2010.09.24. 09:30

hát akkor dugja fel mágát az autójával együtt!!!

2010.09.24. 11:14

A BKV Zrt-t (a jövőben csak bkv-ként említek) azt sikk, mitőbb illik szídni. Aki budapesti és nem ezt teszi, arra ferde szemmel néznek még a hazánkban dolgozó ferdeszeműek is, mert csak úgy bkv-zni, erről beszélni, méltatlankodni már olyan lejárt, idejét múlt dolognak tűnik.

Én nem akartam volna beállni a budapesti közlekedést szidalmazók csoportjába, mert egyszerűen uncsi. Úgyis mindenki tudja, látja mi a helyzet. Viszont van a dolognak egy másik oldala is. Ha valaki egy ilyen blogot üzemeltet, mint a mi Európa szintű MAGYAR GAGYI blogunk és ebből kimarad a bkv, az olyan, minthogyha a Mátyás Pincébe nem lehetne somlói galuskát kapni, vagy pörköltet nokedlivel.

Meg aztán ott a másik fele. Letettem az autómat spórolásból? kényelemből? de az is lehet hogy azért, hogy nézelődhessek a tömegben, tanulhassak embertársaimtól meg miegymás. És hát részese lettem ezáltal annak a dolognak, ami számomra már rég feledésbe merült, de a naponta közlekedőnek nyilván nem újdonság.

Az úgy volt, hogy a Széna téren elhatároztam, hogy fölszállok a 4es villamosra. S mivel nekem eszembe nem jut jegy nélkül utazni, ezért a mammut méretű Mammut áruház mellett az újságosnál kértem is egy menetjegyet, de elfogyott. Aztán ellátogattam a mammut méretű Mammut bevásárlóközpontba és bár megtanultam gyerekkoromba a tv-reklám szlogenét: "cipőt a cipőboltból" felkerestem a bejárat melletti trafikot, de menetjegyet ott sem tudtak adni. Viszont elláttak jó tanáccsal, hogyha visszasétálok a Moszkva térre, ott biztos tudok jegyet venni. Visszasétáltam egy megállót. Vissza, merthogy az utam pont ellenkező irányba vezetett, de jegy nélkül nem szállok fel.

A Moszkva téren a metrókijárat mellett van két jegyárusító bodega. Ez éppen akkora, hogy egy kövérebb ember kényelmesen elfér benne. Na én itt már többször vásároltam jegyet, bár egy vásárló számára - nem inkább úgy: egy külföldi vásárló számára nyilván szokatlan a helyzet, de ezekben a bodegákban mindig bepréselődik még egy ember - aki valószínűsítem az óriási kövér jegyárusítónak valamilyen ismerőse vagy kollegája - és a parányi asztalon a jegyek és a bérletek szomszédságában fantasztikus lakoma folyik minden napszakban, mindenkor és bármikor amikor arra járok. Félbevágott zsemle (na az az igazi CBA-s féle aminek behorpad a teteje és ha hozzáérek morzsahamuvá válik az egész), lilahagymás kőrözött (isteni illata van még üvegfalon keresztül is), a hegyes erőspaprika is ott hever és mire kimondom hogy kérek két menetjegyet a nyál is összefut a számban.

Aztán megveszem a jegyet, elindulok az utamon és megpróbálom többet nem szídni a bkv-t, inkább elgondolkodom magunkon: utasokon és utastársaimon. Nézem pl a metró bejáratnál álldogáló strázsákat és azoknak az embereknek a tekintetét, akik rosszallóan néznek vissza rájuk, mert fel kell mutatniuk a jegyüket vagy bérletüket. A négy szempár gyilkos találkozását az ellenőr és az utas között, dehát ők csak a dolgukat végzik. Már nem úgy értem... hanem úgy hogy a dolgukat teszik. És nekik el kell kérni a jegyet, mégis rosszallóan néz ki mindenki az ellenségre s ugyanígy a parkolóőrre, a rendőrre pedig ők csak teszik amit tenniük kell.

Aztán ott van még egy furcsaság: imádott városomban a határos császári fővárosban a metró mozgólépcsőjén mindenki a jobb oldalon áll, hogy aki siet az a bal oldalon tudjon gyalogolni le- illetve felfelé. Nincs is ebből ott semmi probléma: a türelmesek jobbon, az igyekvők balra tartanak. Ám idehaza kétféle embertípus csóválja a fejét ebben a szituációban: csóválja a fejét az igyekvő, hogy miért állnak az útjába; csóválj a fejét a türelmesen álló, hogy jó hogy fel nem lökik. Pedig a nóta is úgy tartja: "szeressük egymást gyerekek, a szív a legszebb kincs..."

Üldögélek a villamoson, a metrón, a buszon, a héven, a vonaton, a trolin, a földalattin és rengeteg szomorú tekintet néz rám. Én meg ha valakire rámosolygok: vagy elmebetegnek néz, vagy szatírnak. Jaj miért van ez?

És még egy utolsó gondolat: amit írásom címéül választottam az uta-zoo. Hát igen a Zoo. Gyermekkoromban csak azért nem szerettem bemenni az állatkerti majomházba, mert még a szabadban élveztem a majmok játszin ugrálását addig ugyanezt a majomházba azért nem tudtam, mert az orrfacsaró bűz lefoglalta összes érzékszervemet. És ha kinyílik a közlekedési eszköz ajtaja akár nyáron, akár télen szegény hajléktalan városlakó társaim illata terjeng a levegőben. Ha belegondolok, hogy ugyanarra a székre ülök le amin az előbb, vagy tegnap egy másik koma utazott összepisilt nadrágjával, valahogy elmegy a kedvem az egésztől: az utazástól, a jegyvásárlástól, a mozgólépcsőzéstől.

Akkor inkább:

https://www.youtube.com/watch?v=4vttqNal4Ms&feature=related

Éhesek vagyunk, enni akarunk! Hívjuk segítségül Don pöpi barátunkat. Jó hírű pizzéria. Nem véletlenül, itt lehet a legkülönlegesebb módon rendelni, feltétlen feltétet választani, különösen őszinte pizzafutárokkal megismerkedni és a többi ínyencségről nem is beszélve. Nem is beszélve, hanem írva, vagyis blogolva.

Ez a mai magyar gagyi bejegyzés (persze nem a bejegyzés a gagyi - a bejegyzés világ és Európa színvonalú) is úgy kezdődik, hogy éhünkbe telefont ragadtunk és pizzát kerestünk a XII-dik kerületben, amit házhoz is szállítanak. Hívtuk is a különleges tudakozót, mert épp internet hiányában voltunk a t-homi-nál ugyanis néha szakadozik az internet, de ennél az 5600 ft-os alapcsomagnál mint megtudtuk "ez teljesen helyén való" de ha húzogatjuk- dugogatjuk a konnyektorból az úgy nevezett modemet, akkor az internet szolgáltatás visszatér. No ehhez csak annyit, hogy akinek valaha orion tévéje volt, az tudhatja, hogy megfelelő helyre ha odasóz az ember a kezével, bizonyos műszaki cikkek rögtön magukhoz térnek.

Szóval összpontosítjunk egyszerre egy gagyiságra, ne csapongjunk a gagyiságok tengerében. Tehát telefont ragadtunk és felhívtuk a tudakozót. Azt a tudakozót, amelyik általában nem tud semmit, aminél még én is jobb vagyok, pedig nem vagyok egy rutinos internet kezelő, de ez a tudakozó ebben az esetben mégis meg tudta mondani, hogy melyik az a pizzaszállító cég, amelyik ebbe az Isten háta mögötti 12. kerületbe is ki tud vonulni termékével. Tudniilik, hogy a Pizzaboy és a MixR a tudakozó információja szerint nem jár ezen a vidéken. De Don papának ide is elér a keze. 1es gomb megnyomásával plusz összegért rögtön kapcsolja a tudakozó a központi Don pipát és a nyomógombok segítségével a géphang összes reklámszövegének meghallgatása után csak az irányítószámot kell betárcsázni és máris jelentkezik a legközelebbi pizzafiók. Rendeltem is barátaim igényét figyelembe véve egy paradicsomos alapú, szalámival, hagymával, magyar pepperonival, kukoricával és természetesen sajttal dúsított óriás családi pizzát. Az esőre és a városban épp kialakult közlekedési dugóra való tekintettel 40 perces várakozási időt ígért a pizzaoperátor. Másfél óra múlva, de lehet hogy kettő sms-em érkezik: "az sms feladója visszahívást kért". Hát ki lehet ez a csóringer, skót aki ilyen módon akarja velem felvenni a kapcsolatot? - visszahívtam, mert kíváncsi voltam. Csodák csodájára ki volt a vonal másik végén? na ki? na ki? a pizzafutár. Ki hitte  volna. Szegény Don pupi, nincs 40 forintja a mammutcégnek egy árva hívásra. Nem baj kisegítettem Don-ékat ezzel a visszahívással. "melyik épület?" kérdi a visszahívott. A 4es mondtam saját költségemen. "hát azt nem mondta az operátornak!" mondta. Megbűnhődtem, nyilván ezért kellett visszahívnom. Ez volt a büntim. A pizza betalált, és beinvitáltam az úriembert, ha már megjött pakolja ki amit hozott. Illedelmesen mondta, hogy csurom víz, mert negyed órán át kereste hogy hova is kell a csomagot vinnie, ezért segítsek kivenni a földgömb méretű pizzát a bőr tasakból. Ám legyen, segítettem, de izgalmas dolog történt. Hogy, hogy nem a vízálló bőr tasakban lévő pizza doboza csurom víz volt ezért amint kiemeltem a tasakból és megfogtam a doboz közepét, úgy konyult le a cucc, mintha kötelező lett volna neki. Nohát valahogy beverekedtem magamat az 55 cm átmérőjű pizza közel 65 cm es dobozával a konyhába. Biztos ami biztos, jártam már úgy hogy nem azt kaptam amit szerettem volna, így a biztonság kedvéért megvizsgáltam a csomag tartalmát. Érdekes látvány fogadott: a pizza szinte felismerhetetlenségig tele lett szórva gombával (amiről szó sem esett a rendelés során). Kérdően pislogtam a futárra és érdeklődtem, hogy ez hogy lehet. Erre elővett egy ronggyá ázott papírfecnit valahonnan a zsebéből és hosszas vizsgálás után a következő kérdést sikerült hozzám intézni majdnem finom és úrias modorban: "haver! ha magyaros pizzát rendeltél, ne csodálkozz hogy azt kapsz". Meglepetten ám mégis határozatlanul és elnézést kérő tekintettel mondtam el az úriembernek (aki mellesleg sápadt volt mint a tej és úgy nézett ki mint egy narkós), hogy mit is beszéltem az operátorral és felsoroltam neki, hogy mit kértem pizzafeltétként. Rögtön fel is hívta az éttermet és megtudta a fülem hallatára, hogy HIBA TÖRTÉNT. Minden stimmelt kivéve: nem volt hagyma, de cserébe telepakolták gombával (a gombát nem nagyon szeretem, ezért maradt ki). Megkérdeztem, ilyenkor mi a teendő, mire a válasz: "haver,ha most visszaküldöd a pizzát és kicserélteted, az legalább másfél de inkább 2 óra, mert Őrmezőről jöttem...; ja és ezért én egy fillérrel sem kapok többet" érkezett igen kellemesen a szemrehányás. Hát ilyenkor mit tesz egy érző szívű legény? Megerőszakolva a gomba iránti utálatomat beleegyeztem: maradjon. Elköszöntem volna, mire az úriember folytatja: "ha már ilyen jó fej vagy akkor mondok valamit mint barát. Élj nyugodtan reklamációval, de ne agresszíven és ha kedves leszel (no comment) akkor lehet hogy legközelebb küldenek egy ajándék desszertet." mire én: ja és remélhetőleg azt kapom amit megrendeltem.

A "teljeskörű kiszolgálást" követően fizettem és adtam a magyar trendnek megfelelően 10% borravalót. Ki tudja? jó tett helyében... :)

Azt hallottam, aki visszaküldi az ételt annak ugyanazt visszahozzák csak a söntésen egy úri csulával is ellátják a lakomát. Hát én nem akarok így járni. Becsületes polgár leszek itt Pannóniaföldön. Megköszönöm ha átb*sznak, elnézést kérek ha sérelem éri az értékesítőt. De KITARTÁS! magyar testvéreim, még 30-40 év és Árpád népe is csatlakozni fog talán csúfos európai szomszédaihoz.

Jó étvágyat!

Amikor elindítottam ezt a blogot, elhatároztam, hogy nem szerepel politika, a rendszer szidalmazása, egy másik rendszer dicsérése az írások között. Kizálóralag a magyar gagyiságokra szeretném a továbbiakban is felhívni a figyelmet - ám a magyarok politizálása erősen gagyi, übermagyargagyi. Talán gagyibb, mint a leggagyibb gagyi. A romlott rántotthúsnál, az elalgásodott Balaton vizénél és a maffiózó Budapesti taxisnál is gagyibb. Ahogy politizálunk, úgy nem politizál talán senki.

Tehát alábbi gondolataimban kizárólag a politizálás milyenségével kívánok foglalkozni anélkül, hogy állást foglalnék politikai, liberális és szocialista hitvallásomban. Objektív szeretnék lenni. Talán Balónál, Bolgár Györgynél és Sólyom Lászlónál is elfogulatlanabb.

Budafoki pezsgő- és borfesztiválon jártam. Nem azért mentem elsősorban, mert efféle úri passziómat akartam ezen a mulatságon tölteni, sőt nem az hajtott ki Budafokra, hogy megláthassam hogy ütik Törley-lovaggá Keresztes Ildikót, hanem hogy Orsi és Zsuzsi gyermekkoncertje után a magam művészetét is szétszorhassam egy bábjáték formájában a nagyérdemű publikumnak.

De most ugrok a végére: a pénzkeresés után ott maradtam, mert barátaim csatlakoztak ehhez a kellemes őszi programhoz, ígyaztán kellemes poharazgatás után egyik haver hosszas únszolására kénytelen voltam magam is megnézni Keresztes Ildikó koncertjét. Mivelhogy a nép hömpölygött, mert mindenki látni akarta a magyar rocknagyit, ezért az előző műsorszám végéből is elcsíphettem a finálét. A Fellini Klezmer Gipsy zenekar utolsó pár percét (mint gondolom az egész műsort is) a közönség kitörő örömmel fogadta. Befurakodtunk a tömeg közepébe, amikor a hátunk mögül FÚJJJ-oló hangokat hallottunk. Nem tetszik, hát nem tetszik gondoltuk és tovább néztük a programot. A méltatlankodó mögöttünk újra rázendített: "rohadt zsidók" (Gondolom a klezmer-re gondolt nem a gipsyre). Ekkor már barátaimmal hátra fordultunk, mert mi tagadás ez a két szó így együtt háromból hármunkat sértett egy kicsit. Csóváltuk a fejünket és tovább néztük az előadást. A hátunk mögülről ismét jött a hang: "ne féljetek, majd jönnek a nyilasok". Gondoltam magamba: jönnek?? hát itt vannak mögöttem! mögöttünk! úgyhogy én jobbnak láttam a távozásomat. Jobb nem újat húzni az ilyen kellemetlenkedőkkel. Pár perc múlva barátom is kifúrta magát a tömegből és elújságolta, hogy a békétlenkedő, szittya ősmagyar (erre minden jel megvolt ruházatán) egy pohár borral is oldalba öntötte és csak onnan tudta, hogy nem keresztvízként használta a nedüt, mint egy áttérítve bűnös származásából, hogy még egy "k..va anyádat" is küldött a löttyintés után. Aztán az ott maradt "dávid" azt is elmesélte, hogy miután Keresztes művésznő dalra fakadt, a hőzöngő honfitársunk középső ujját mutogatva adta tudtára, hogy neki nemcsak a zsidókkal van baja, hanem más származásokkal is.

Talán ez az ember jelen volt az én Nagyhatalmú egérke c. bábelőadásomon és lehet, hogy gyermeke is ott nevetett az első sorban, de én megúsztam a támadást, mert a bábparaván elrejtette árulkodó orromat és sem egérkéről, sem oroszlánról, de még Fintorrol a derék kis majomról sem derült ki a származása.

Javaslom tehát minden fellépő művésznek, hogy álcázza magát, rejtse orrát, takarja bőrszínét, szeme ferdülését tűntesse el egy napszemüveg mögött így nem eshet semmi baja. Persze könnyebb a dolga annak aki árja vagy übermensch. Az büszkén dalolhat, vagy mondhat verset nagy plénum előtt, hacsak egy rohadt agresszív zsidó meg nem dobálja őt kósertojással szőke haja és kék szeme miatt.

Aki külföldre megy és felkészülten akar sétálni idegen városokban, az bőszen forgatja az útikönyvet amiben talál leírást híres utcákról, épületekről, történelemről, szokásokról, nevezetességekről.

Mi termálfürdőinkre vagyunk büszkék. Abból van sok, abból van sok szép, ráadásul "gesund", ezért aztán a hazánkba látogató okos és körültekintő túristát a Budapesti útikönyv rendszerint a Széchenyibe vagy a Gellértbe kalauzolja el. Nem is sejti még a gyanútlan külföldi látogató, hogy milyen különös hely is a mi termálfürdőnk.

Na majd én elmondom, természetesen a teljesség igénye nélkül, mert írnivaló lenne sok, akárcsak a többi bejegyzésben, de megpróbálok 1-1 gyöngyszemet kiragadni azokból az eseményekből, amik a szemem láttára történtek:

1. Széchenyi Fürdő: "zwei erwachsene ticket und zwei Kinder bitte" így a látogató. "Cváj tikett und cváj kinder?" válaszol a pénztáros, de voltaképpen nem érti. Azaz érti a zwei-t és lehet hogy a Kinder szó is ismerős, ha már vásárolt kinder tojást valaha közértben. Az erwachsene-t azt nem tudja értelmezni. Mi lehet az erwachsen? "na most cváj?" kérdi a pénztáros. A látogató tovább gyűri: "ja, ja. zwei erwachsene und zwei Kinder" A pénztáros egyre idegesebb és szegény külföldi mögött a magyar melegvízben sakkozó bácsi is már csóválja a fejét. Mire gondolhat?! "kihül a vizem; elmegy a sakkpartnerem; minek ide ez a sok okvetetlenkedő, máshogyan beszélő külföldi?" gondolja magába: "tessék már neki odaadni az a jegyet aztán haladjunk" sürgeti a pénztáros asszonyt - aki valószínűsíthetően zavarában magyarul is elfelejtett. Nem bírtam tovább a termálra vágyó vendéggel való méltatlan bánásmódot, elmentem inkább addig a büfébe. "jaj, jaj, jaj" onnan is elmenekültem. Ez az ungárisse gasztronómia: szikkadt zsömle; tegnapinak látszó sültkrumpli hidegen, csak az infralámpa ad neki életet mely felülről megvilágítja; azt a töltöttpaprikát sem kóstolnám meg ami olyan gyanúsan és magányosan úszkált a bádogtálba; szegény csirkeszárnyat is csak az oscar-díjas legyünk látogatta egy-két barátjával. DE alkesz Pista bácsi legalább ott volt és szorongatta a fröccsöt a viaszkos vászon fölött - hat von schöne Ungarnland. Na vissza a pénztárba: szabad az út, punnyadjunk egyet a vízbe

2. Gellért: Gyönyörű hely. Nemcsak 1912 óta őrzi patináját, hanem a 80-as évek designe-ja is visszaköszön több helyen a fürdőn belül. Ez még nem is lenne olyan nagy baj. De a 70-es évek "vendégszeretete" is megmutatkozik a fürdő falain belül. Hozzáteszem én nagyon jól érzem magam mindig a Gellértben. Jóllehet hozzászoktam az efféle ungarische Wirtschaft-hoz. Persze azért az én orromat is facsarja az a rendkívül erős hugyszag (és ezt sajnos nem tudom szebben írni, mert a pisikének is más szaga van, a pisának is meg ennek az orrfacsaró, kellemetlen szúrós hugynak is) ami a fürdőn belül a zuhanyzókból, illetve a mellékhelyiségekből terjengenek. Nembaj, ki a szabadba, ott vár a hullámzó medence, a túrórudi automata - ami ötből négyszer kifogyott címszóval elnyeli a pénzemet (nemhiába... a külföldi imádja a csokis túrós hungarikumot) - és a strandbüfé. Kár, hogy kártyával nem lehet fizetni (Gellért Szálló!!! Vier Sterne). Van nálam készpénz, zúzok egy ebédet, de előtte megiszom az aperitívet ugyanott. URAMATYÁM! Ez a hosszú műkörmös lány borzasztó nehezen tudja kinyitni óriási körmeivel a boromat. Hiába tekergeti, hiába csavargatja, valamelyik ujja mindig útban van. Hosszabb a körme, mint a dugóhúzó. Franciás neveltetésű barátom felajánlja Marischkának szolgálatait és kibontja a korcsmároslány helyett borunkat. Így mi is jól járunk és neki se törik le az oly sok fáradozással felragasztott (one euro-s boltban vásárolt), csillogós, hableányos dekorációval ellátott műkörme. Jaaaj neeee! műanyag pohárba akarja kitölteni a hárslevelűt. "Könyörgöm Marischka, csak ezt ne, bort csak üvegpohárból"; "jaaaj, neee, ne olyanból amilyenből a munkások isszák a csapvizet... és amit ha ledobok 3 emeletről, akkor is egyben marad olyan vastag. Én úri fiú vagyok, olyan jó lenne talpas borospohárból meginni a bort. Tudom hogy ez a Gellért Hotel (Vier Sterne) és nem a Ritz, de légyszi, légyszi, légyszi." Ezek után kértünk étlapot (hosszú, tömött sorokban sorakoztak a ínycsiklandozóbbnál ínycsiklandozóbbnak tűnő fantázia ételek: rántott gomba, rántott sajt, rántott hús, cigánypecsenye és vagy 2 féle leves), jöhet a leves és a rántott gomba. Jött is: "aztabetyármindenit!!!" micsoda kulináris élvezet. Jaj mi lenne ha Doktor 5ker nem volna?! Maggi, te mindent megoldasz. Micsoda ízharmónia: Globus, hát te is a Gellért Fürdő segítségére siettél? Ripsz-ropsz rögtön jól laktunk. A tartósítószerek ízét még hordozom a számban (Gellért, vier Sterne). Végülis nem zabálni jöttünk, vár a Schwimmbad. Azt hiszem, most tényleg nem hiszem el amit látok: úszni nem tudó, japán kapálózik a medence közepén, még hang is jön ki belőle. Valószínűleg úszni nem tudó anyukája próbálja instruálni a parton, de hiába, fuldoklás közben nehéz figyelni a mamára. Nemsokára egy-két aggodalmaskodó vendég is felfigyel a kapálózó leányra. Egy, csak egy legény nincs talpon a vidéken (na ezt szó szerint): az úszómester, aki rengeteg értelmet sugárzó tekintettel mered maga elé. De mivel lassan a fürdőközönség szinte összes vendége az egyre lassabban kapálózó lányért aggódik, a mester is észre veszi a történést. Komótosan feláll székéből, közelebb megy a vízhez ("jól látom, ott még tényleg mozog valami? kb ezek járhattak a fejében), elsétál a medence végébe egy hosszú rúdért, visszasétál a fuldokló már-már féligélő lányhoz. Nyújtaná a védő botot, de addigra a fürdővendégek kimentik szegény japán turistát, aki egy életre megemlegette, hogy meglátogatta gesund Wasser-ünket.

Boros nemzet hírében állunk, de jobban állnánk, ha józanul mérnék mindenhol a magyarokra amúgy jellemző jó bort. Apám derék alkoholista volt. Gyermekként végignézhettem, ahogy a kocsmáros hosszú mérőedényével a pult mélyére mer, kitölti a folyóbort mércéjéből és hatalmas szódásszifonból spriccel a borra egy fröccsrevalót. Ez az igazi fröccs (főleg ha jó borból készült).

Nézem is a közértben a jobbnál jobb magyar borokat és bár igazi borfogyasztó tudom nem iszik édes bort, én mégis azt szeretem, de Tokaji aszúval nem mindig kényeztethetem magam, ezért töredelmesen bevallom becsúszik a kosaramba egy-egy kizárólag minőségi ám mégis árában nagyon gyanús borszerű készítmény.

Nade vissza a fröccsre: mi jó bortermelők - kocsmárosok, vendéglátósok - igazán tudhatnánk, hogy fröccsöt kizárólag szódából és semmi esetre sem ásványvízből szabad készíteni. Az igazi kocsmákban (ahova nem sokat járok) messziről lövik a szódát a borral félig telt pohárba. Hú de finom, frissítő is az...

Azonban többször fordulok meg a kocsma helyett jobb helyeken. Ilyen volt a minap a Leroy cafe nevű Magyarországon igen nívós és elegáns (nem utolsó sorban igen drága) "vendéglátóipari egység". Kértem is barátommal két fröccsöt (Rosé-ból), melyet nem pohárba hoztak, hanem két gyönyörű boros kehelybe DE! a Rosé nem volt bekeverve, hanem két ásványvizes üveget kaptunk a bor mellé, így magunk készíthettük el ÁSVÁNYVÍZBŐL a fröccsöt. Van különbség...

És milyen érdekes 340 ft-ért a kurta kocsmában folyóborból szódával az igazi fröccs isteni finom. A Leroye-ban 2600-ért Rosé ásványvízzel... GAGYI... magyar gagyi!!!

Pedig bortermelők vagyunk!!!!

Nagymamám mondása jut eszembe erről a helyzetről: "mit ér a szép tál, ha üres"

Nemzeti ünnepeink alkalmából városaink és országunk ünnepi díszbe öltözik. Kikerül a nemzeti trikolor hídjainkra, a fontosabb sugárutakra és a Parlament előtt is ünnepélyes keretek között felvonják a háromszínű zászlót. Néhány nemzeti öntudattal bíró honfitársunk szerény vagy kevésbé szerény hajlékának ablakába is kifüggeszti a lobogót, hogy így adja tudtára mindenkinek milyen büszke arra a népre, arra a történelemre és arra az országra, amit MAGYARORSZÁG-nak hívnak.

Ez így rendben is volna. Értetlenségem nem a nemzeti ünnepeinken kap szárnyra. A szürke hétköznapokon gondolkodom el azon, miért is lobog például a mi házunk oldalában a piros, fehér, zöld zászló. A válasz amúgy egyszerű lenne: mert Magyarországon élünk és lakótársaink is büszke magyarok. De ez mégsem így van, mert vannak lakóházunkban svédek, osztrákok, zsidók (akik bár magyarok) és olyanok is (nemtitkoltan magamra gondolok), akik nem feltétlen büszkék hazájuk minden lépésére. Megaztán az a tény is foglalkoztat, hogyha ezeken a hétköznapokon künn lobog a zászló a ház oldalába, nem gondolja-e azt a gyanútlanul arra sétáló, hogy egy állami intézmény mellett halad el. Persze ezt biztos nem gondolja, hiszen vannak olyan hazafiak, akik lakótelepi lakásuk nyolcadik emeleti kocka ablakában is lobogtatják nemzetünk szimbólumát, és ők sem az ünnepnapokon tűzik csak ki a zászlót.

Aztán a svéd, házunk lakója egyszer megelégelte, hogy ablakának oldalában nem saját nemzeti zászlója lobog, ezért a magyar zászló mellé tűzte a svéd lobogót. Felmerült bennem a kérdés: a gyanútlan arrasétáló most lehet, hogy azt gondolja, hogy ez itt az új Zuglói Ikea :) A mérges magyar lakótársunk nem tűrhette ezt a pimaszságot. Létrát ragadott és eltűntette a ház oldaláról a svéd "szégyenfoltot".

Húha! Tehát akkor a zászló nálunk mást jelent: harcot. "ez a harc lesz a végső" A zászlót kitűzők és a zászlót ki nem tűzők harca. Aki a zászlót kitűzi hazafi, aki nem tűzi ki: kommunista, szocialista, hazáját nem szerető zsidó, cigány, buzi.

Legyen tehát ez a zászlók harca. Tűzze ezentúl mindenki ki ablakába, mellényére, kalpagjára érzelmeit, hovatartozását, identitását, gondolkodását. Legyen mindenütt zászló, hirdetesse, hogy ki lakik ott az ablak mögött. Lobogjon a szivárvány színű lobogó, hogy hirdesse milyen "meleg" van odabent; lobogjon a Dávid csillag, hogy tudassa hol lakik Reb Tevje feleségével Goldével és három lányukkal; lobogjon az Árpád sáv, hogy megtudjuk hol lakik Vitéz Nagybányai; üljön az ablakban a turul és viseljük szerelmünk arcképét "love" felirattal pólónkon. Láthassa mindenki, ki mit érez s hogy érez.

Az én elképzelésem persze erről teljesen más. Egy nemzetietlen elképzelést fogalmazok meg magamban: nemzeti ünnepeinken öltözzön díszbe az ország, a magyar lobogó jelezze állami intézményeinket és ne legyen "kokárdaharc" ebből a témából. Ez persze illúzió, de mégis ebbe ringatom magamat.

Talán sokan tudják, hogy Budapesten két helyen lehetett/lehet nudizni, vagy fürdőruhában strandolni ingyen természetes közegben a természet lágy ölén.

Ilyen a Szentendre felé vezető úton lévő Omszki-tó illetve Luppa-tó. Az Omszki-tónál bár régen megszűntették az ingyen hátsópörkölést, de még mindig van olyan ember, aki a "megszokás nagy úr" alapon nyaranként elővillantja azt, amit amúgy takarni "illik". Az Omszki-tónál talán érthető az erkölcsrendészek szigorú határozata. Mégiscsak közel van az út, ami nagy forgalmat bonyolít Szentendre fele és a közeli vízisí pályát is sokan látogatják, éshát nem mindenki kíváncsi az idegen himbilimbikre.

A Luppa-szigeten más a helyzet. Az egy eldugott rész, ahova tényleg csak az megy, aki strandolásra vágyik. A nudirész meg valóban hosszú sétával közelíthető meg. Évek óta járnak oda a naturizmus szerelmesei, hogy így hódoljanak szenvedélyüknek. Éveken keresztül egy büfé is üzemelt a nudi rész tövében, ahol az amúgy illegálisan fürdőzőket a körülményekhez képest a legkultúráltabb formában látták el a strandolás elengedhetetlen hozzátartozóival (lángos, palacsinta, szendvicsek, hűtött sör, üdítők, fagylalt... stb). Ha a tó környéke nem is volt mindig a legtisztább, de a büfé vonzáskörzetében mindig gyönyörű rend volt. Ha az önkormányzat nem is, a büfés adott a környezete tisztaságára.

Idén nyáron más a helyzet. Jött a szigorú döntés: büfének helye nincs egy olyan területen, ami a tábla tanúsága szerint magánterület és fürdeni is tilos - tehát a büfé megszűnt. Hatalmas szeméthegy emelkedett a helyén.

Ejnye- ejnye önkormányzat. Ha eltörölted a büfét, miért nem törölted el a szemetet is.

Nembaj. Egy másik szigorú rendelet értelmében autók nem mehetnek be egy olyan területre ami magánterület, és különbenis: fürdeni sem szabad. Ezért sorompót tettek a Luppa-sziget tövébe és az autókat két marcona legény fordítja vissza. DE CSAK HÉTVÉGÉN!!!

Miért? Hétköznap nem magánterület? És hétközben fürdeni is szabad? Lehet hogy szabad hétvégén is különben, mert a két marcona beenged mindenkit aki gumimatraccal, strandlabdával vagy kacsás úszógumival érkezik.

Hát ezt nem értem. Akkor most mivan? lehet vagy nem? Ha meg mégis lehet, akkor miért nem lehet ott az a jóravaló büfés, hogy legalább azon a területen legyen tisztaság.

Mit is mondott erre Hofi? "tipikus helyi kiskirály. Korona van, fej nincs"

Hogy van az, hogy itthon minden olyan étteremben, vagy büfében, ahol le vannak fényképezve az ételek, sokkal szebb ami a képen van, sokkal több ami a képen van, mint amit elém tesznek. hogy van az, hogy a fejlettebb országokban sokkal szebb amit elém tesznek, mint ami a képen van. Ott sosem csalódom

Igaz az, hogy a szelektív hulladékgyűjtés csak egy látványos jótétemény, mert saját szemem láttára kerül egy teherautó bendőjébe az összes szelektíven szétválasztott hulladékedény tartalma. Hogy van az, hogy többszáz méteres körzetben találhatók csak meg a színes hulladékgyűjtőszigetek? Ezzel szemben a fejlettebb országokban már a háztartási boltokban is olyan szemetestárolókat árulnak, aminek külön választott fakkjaiban gyűjtheti a gondos háziasszony szelektíven a szemetet és a ház előtt a színes szelektív kukákba dobhatja bele a bár szétválasztott hulladékot

Hogy van az, hogy nálunk a Balatonnál Erzsébet királyné arcképe alatt Sziszi Panzió van és Ausztriába ugyanezen hölgy arcképe alatt Sissi Panzió működik

Hogy van az, hogy idehaza lehet csak érezni azt az orrfacsaró bűzt a villamoson nyáron napközben, amit a fejlettebb országokban soha

Hogy van az, hogy csak idehaza vagyok bizalmatlan, amikor automatából menetjegyet szeretnék vásárolni, ami rendszerint mindig elnyeli a pénzemet, a fejlettebb országokban soha, és még a jegyet is megkapom.

Hogy van az, hogyha a menetjegyemet bedugom a villamoson a kezelőgépbe, az hogyha belemegy a jegy és nincs eltömve, rendszerint leharapja és a tépett jegyet tudom csak kivenni, a fejlett országokban mindez soha

Barátommal autentikus formában szerettük volna eltölteni valamelyik Balatoni estét. Talán valaki emléxik a 20-as, 30-as évek Jávor Pál filmjeire, aki szerelmi bánatában az asztalához hozatta a cigányt és édesbús nótázásba kezdett.

Kerestünk is csárdát magunknak a Balaton partján. "Cigányzene van"? kérdésünkre mindenhol határozott nemleges választ kaptunk. Egy helyen a pincér boldogan mondta: "Nálunk kérem minden van, ha a vendégek óhajtják cigányzene is" majd a mutatóujját a PLAY gombra helyezte és elindította a cd-lejátszót, amiből felcsendült a régi időket emlékeztető magyaros melódia. "De mi olyan igazit, olyan élőt szeretnénk" - kérleltük vendéglátónkat. Ahol Rigó Jancsi az asztalunkhoz jön, a fülünkbe húzza és mi a vonójára egy ezrest tűzhetünk. Mire jött a minden igényt kielégítő válasz: "Hát olyan nincs, az már kiment a divatból"

Döbbenten hallgattam és megfogalmazódott bennem pár kérdés: pl: Görögországban a szirtaki is kiment a divatból; vagy tán Argentínában a tangó?; lehet hogy Lengyelek, meg oroszok sem járnak már mazurkát?

igen, igen. Ez mind lehet. Biztos én vagyok lemaradva.

Vágyunkat nem feladva pár nap múlva hosszas keresgélés után Hévízen találtunk egy gyönyörű fa zongorát, egy étteremben. Na ide kell beülnünk, ha cigányzene nem is, de talán egy Seress Rezső féle hangulat élő zongoraszóval még elcsíphető az este.

Visszamentünk sötétedés után. A zongora lezárt tetejére szintetizátort helyeztek el a vendéglátók és mulatós zene szólt mindig ugyanabban az agyreszelő ritmusban.

De egy hely mégis maradt, nevezetesen a Magyar Csárda Hévízen, ami a Balaton part és környéke talán egyetlen élő, cigányzenét játszó helye?????

De ez már kiment a divatból???

Egy esős napon Balaton körüli biciklitúránk során Berénybe értünk. Már elkezdett dörögni és villámlani, ezért elhatároztuk, hogy biciklinket, aminek hátán ott égtelenkedtek a biciklistáskák (nem vízálló kitűnő magyar termék) a strandbejárat melletti hosszan elnyúló üzlethelyiségek (fagyizó, presszó, strand, UTAZÁSI IRODA) eresze alatt helyezzük el. Volt is biciklitartó. Itt átvészeljük a zuhatagot, közben fagyizunk, vagy iszogatunk ahogy az jó turistához illik. Utazási iroda előtt egy férfi és mi közöttünk a következő végtelenül izgalmas és tanulságos párbeszéd hangzott el

Hálllóó, hállóó iszt dász privát (és az utazási iroda melletti félik üres biciklitartóra mutat)

Dehát mi csak... jön az eső

Ott van a biciklitartó, azt mindenki használhatja (és rámutat arra a tartóra, ami a szabad ég alatt van)

De ott megázik (elégedetlenkedtünk, de természetesen nyugodt kedvességgel)

Privát és kész, ez az utazási iroda dolgozóinak van fenntartva (akik nagy valószínűség szerint autóval jöttek)

De természetesen megúsztuk szárazon, mert egy közért napárnyékolója alatt békésen kivárta a két bicikli, naés a táskák az égi áldást